Jump to content

Megjelent a magyar nyelv!


Br3nor
 Share

nECdjyy.jpg


Kedves magyar játékosok!

 

Örömmel jelentjük be, hogy a War Thunder 1.71 „New E.R.A.” frissítésében egy régóta várt kiegészítés is bekerült a játékba, kifejezetten a magyar közösség számára!


MEGJELENT A MAGYAR NYELV!


Tehát a frissítés megjelenésétől kezdve hivatalosan is bekerül a magyar nyelv a játékba, így könnyedén elérhetitek mind az indítópultban, mind a játékon belül, a beállítások között! 

A magyar szinkronhangok sajnos még nem elérhetőek, de dolgozunk rajta, hogy mielőbb megkapjátok :)

lJSm0U1.png


Hálás köszönet mindenkinek, aki a segítségünkre volt a fordítás kialakításában, tesztelésében és a hibák felkutatásában. Úgy gondoljuk, hogy sikerült a lehető legigényesebb fordítást kiadni a kezünk közül, ami nélkületek nem lett volna lehetséges!

 

Természetesen a munkánknak ezzel közel sincs vége! Ahogy maga a játék, a fordítás is folyamatos fejlesztés alatt áll, hogy mindig a lehető legnaprakészebb feliratok jelenjenek meg a játékban. Továbbra is várjuk a visszajelzéseiteket, amennyiben bármi hibát, következetlenséget, vagy elírást találtok a játékban! 

 

Magyar fordítás – véleményezés, hibajelentés

 

Ezzel végre lezárult egy hosszan tartó, várakozásokkal teli időszak a War Thunder magyar közösségének életében, de itt nem állunk meg, elkezdődhet egy új fejezet, új célokkal. Tartsatok velünk a továbbiakban is!


Br3nor és Gelesztaa

  • Like 1
  • Thanks 4
medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

Végégre bekerült  és hivatalosan mókolás nélkül :good:! Köszönöm a sok munkát amit  ráfordítottatok ,hogy anyanyelvünkön élvezhessük a játékot!

  • Thanks 2
medal medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

16 hours ago, BackToTheGround said:

Ismerve a jó öreg magyar közösséget, a legtöbben úgyis le fogják tudni az egészet egy "végre már"-ral, vagy "mi a f... tartott ennyi ideig"-gel, úgyhogy helyettük is köszönjük a belefektetett időt és energiát! :good:

Kiállok a jó öreg magyar közösség mellett!!! :DD  A "végre már" hsz szerintem nem Gelesztaa-éknak szól, kb mindenki tudja, hogy nem a fordítókon múlott, hogy csak most kerül be, és mindenki hálás is nekik! Szóval a mi tartott ennyi ideig? - szerintem teljesen korrekt kérdés! ;)  A Gaijinnek nem fogok külön hálálkodni, hogy jó pár év után, egy kész munkát amit elétesznek végre beilleszti a játékba. Bár persze semmi nem kötelezi erre.

medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

Alig várom , már félek , hogy mik lehetnek benne . Látatlanba is elhamarkodottnak érzem , nem biztos,  hogy egy esztendő elég volt , a szerény személyemmel folytatott 

építő jellegű eszmecserék ellenére . 

 

  • Haha 1
medal medal medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

1 hour ago, jekibill said:

Sajnos sejtéseim bizony valóra váltak , ez a fordításnak nevezett lelkes próbálkozás nem magyar , hanem nemzeti . Legyetek boldogok .

Senki sem kötelez a magyar nyelv használatára. Angolul is játszhatsz. Vagy németül. Legalább annyi nyelven elérhető a WT, mint ahány hiba van a Te "magyar" szövegedben. :D

  • Thanks 1
  • Haha 1
medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

On 2017. 09. 18. at 11:07 PM, jekibill said:

Sajnos sejtéseim bizony valóra váltak , ez a fordításnak nevezett lelkes próbálkozás nem magyar , hanem nemzeti . Legyetek boldogok .

Oroszul vagy kínaiul lehet jobban menne neked a játék szerintem, nem kéne napi szinten megbirkózni a "nehéz" magyar nyelvezettel. :D Mandarin Kínai vagy Bangladesi Angol ezeket is próbáld ki vagy az Eszkimó harci csata üvöltést csata közben . :beee:  

Spoiler

 

 

Edited by Dzsigolo_Lanty
medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

On 2017. 09. 18. at 11:07 PM, jekibill said:

Sajnos sejtéseim bizony valóra váltak , ez a fordításnak nevezett lelkes próbálkozás nem magyar , hanem nemzeti . Legyetek boldogok .

Most amiatt a pár apró elírás és logikátlanság miatt csapsz ekkora patáliát? Vagy neked mi bajod van a magyarítással?

 

Egyébként meg vagy kritizálj építő jellegűen, vagy csinálj különbet, ha nem tetszik. ;)

medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

59 minutes ago, Gelesztaa said:

 

Ezekről légyszi szólj!

Ma este screenshotokkal tarkítva lövök egy bejegyzést a megfelelő helyre. Akartam már korábban is, csak nem volt időm rá.

Gelesztaa (Posted )

Köszönöm!
medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

  • 1 year later...

Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy PS4-re várható-e a magyar felirat? Lehetséges, hogy csak valami beállítás miatt nem magyar nekem a játék? Előre is köszönöm a válaszokat! :)

medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

6 minutes ago, cpt_Tomcat said:

Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy PS4-re várható-e a magyar felirat? Lehetséges, hogy csak valami beállítás miatt nem magyar nekem a játék? Előre is köszönöm a válaszokat! :)

Elvileg menüben ingame Options->main paramateres (legfelül).

medal medal medal medal medal medal medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

6 hours ago, Professor_Lohere said:

Elvileg menüben ingame Options->main paramateres (legfelül).

 

Hát sajnos én nem találom :( lehet csak nálam van baj? Valakinek magyar ps-en?

70146CAC-BCFD-4153-BC9D-C4CC92E98FCE.png

medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

50 minutes ago, Gelesztaa said:

 

Ha jól tudom, PS-re nem érkezett magyarítás.

 

Hát ettől tartottam én is :( jó lenne ha jönne, ha már egyszer benne van a játékban...enciklopédia is valamivel izgalmasabb lenne :D 

medal

Share this post


Link to post
Share on other sites

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×
×
  • Create New...