Hebime

Community Helper
  • Content count

    2,185
  • Joined

  • Last visited

medal medal medal

Community Reputation

1,483 Outstanding

About Hebime

  • Rank
    The stealthy and mute tanker
  • Birthday 12/02/1987

Profile Information

  • Gender
    Male
  • Location
    Hungary
  • Interests
    Ancient Rome, Medieval ages, WW1, WW2, strategic games (PC and tabletop), Warhammer 40k

Contact Methods

  • Skype
    Hebime_WT

Recent Profile Visitors

15,576 profile views
  1. Na, hát így azért egy kicsit más a helyzet.
  2. Csinálj egy Deadpool festést neki.
  3. Sajna ez még nem jelent semmit. Ide azokat a javaslatokat teszik, amiket vagy tovább adnak a fejlesztőknek, vagy archiválják mert már régi. Ráadásul nem a Szárazföldi/Haditengerészeti Erők al-fórumba tették (ahol a helye lenne), hanem a Gazdaság/Fórum/Vegyes-be. Röhejes, hogy ide rakták a Francia ötletet is, de a taiwani/kínai szárazföldi erőkről benyújtott javaslatot meg a Szárazföldi Erők al-fórumba tették. Ne legyen igazam, de van egy olyan rossz érzésem, hogy archiválva lesz ahelyett, hogy komolyabban foglalkoznának vele. De a legfrusztrálóbb az ez: a kínai ötletet 2017 Január közepén adták be. Kapott 13 Like-ot, és kb. 9 oldalon keresztül tárgyaltak csak róla, abból is főleg az Olasz-Magyar ágat szidták. És bakker, eltelt két hónap és már egy neki megfelelő helyen van a dokumentált ötletek között. Eközben a Magyar-Olasz ötletet 2016 Márciusában dobtuk fel, tehát már egy éve szenvedünk ott vele, 27 oldalon keresztül jöttek rá a támogatások, illetve a magyarázkodások, hogy mit miért és hogyan, kaptunk rá 122 Like-ot, erre nagy nehezen beteszik egy olyan al-fórumba amihez még köze sincs. A franciával majdnem ugyanez a helyzet. Nagyon nem szeretem amikor egyes népcsoportokkal kivételeznek ilyen, vagy olyan okok miatt. Bocsánat, Community Helper-ként ez nem biztos, hogy méltó hozzám, de ezt ki kellett adnom magamból. Nem szeretem az igazságtalanságot, bármilyen formában is legyen jelen.
  4. Győri Pál főhadnagy "1945.I.26-án Vérteskozmára támadást indítottunk, melynek során csoportja élén, a legnagyobb ellenséges gyalogsági és aknavető tűzben elsőnek érte el a falut. Személyes példájával lelkesítette embereit, tűzfegyvereinek célokat adott, s így eredményes vezetésével csoportja egymásután emelte ki az ellenséges fészkeket. A házakba behúzódó oroszokat közelharcban kézigránáttal semmisítette meg. Miután a támadás elakadt és csoportját a bekerítés veszélye fenyegette, parancsra visszavonult és másodmagával géppisztolytűzzel tartotta vissza a magához tért ellenséget, hogy a sebesültek elszállítása lehetséges legyen. A túlerejű ellenséggel szemben ő fedezte mindvégig a visszavonulást. 27-én egy erős ellentámadó csoportot egy igen fontos magaslaton kis csoportja élén közelharcban megállított és visszavonulásra kényszerítette." Forrás: Győri Pál tartalékos főhadnagy (42. gyalogezred) kitüntetési javaslata, 1945.02.12.
  5. Kósa András őrmester "1944 karácsonyának második napján a Várhosszúréttől délre elterülő Szilicei fennsíkon védelemben lévő német és magyar egységeket kellett felváltani. Ez a felváltás azonban nem történhetett meg a szokásos módon, ugyanis a német zászlóalj védőkörzetében az egyik fontos magaslatot elfoglalták és kézben tartották a támadó román erők. Ezeket onnan ki kellett vetni. Mivel a németeket hátrairányították, ennek az akciónak a végrehajtása a zászlóaljra hárult. Egy önként jelentkezőkből álló 40 fős csoport Kósa András őrmester vezetésével, megfelelő aknavető és géppuskás egységek tűzelőkészítése után öldöklő kézitusával, közelharcban foglalta vissza a magaslatot. Súlyos veszteség érte a vállalkozó osztagot és egyben a zászlóaljat is. Parancsnokuk, Kósa András őrmester - nyírbátori lakos - a rohamozók élén harcolva súlyosan megsebesült és egyike lett ezredünk hősi halottainak. Példaképe volt mind életében, mind halálában a harcos szellemű, bajtársias érzésű magyar altisztnek, a becsületes gondolkodású, önfeláldozó, igaz embernek. Elvesztése mindannyiunkban kegyeletes érzéssel mély nyomot hagyott." Forrás: Bene János - Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban Idézet: Huszár László őrnagy
  6. Bácsbokod hős védői Az 1944 nyarától hazánkat elérő szárazföldi háború gyorsan elérte az ország középső vidékeit is. Szeptemberre a szovjet csapatok átlépték a történelmi határokat, majd a román átállás következtében délről betörtek Erdélybe. A Torda környékén megvívott csata a hősies magyar ellenállás ellenére is csak a szovjet-román erők lassítására volt elegendő, a front megtartására nem. A szovjet erők az Al-Tiszán átkelve nyomulhattak a Duna-Tisza közén előre. Október 10-től a szovjet 46. hadseregcsoportot az újvidéki 16. határvadász zászlóalj mintegy 2000 fővel akarta feltartóztatni Óbecse térségében. A heves védekezés után gyors visszavonulás következett. Az alakulatban a hangulat igen rossz volt, sok volt a szökés, átállás, amit tetézett az állandó partizánveszély. A 3. Ukrán Front október 11-én elfoglalta Szegedet. A szövetségesek egyre hevesebben bombázták a bajai hidat. Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a lakosság szenvedése tovább nőtt a hadszíntérré változott Kárpát-medencében. A szovjetek csapatai október 20-ra elérték a Duna bajai előterében fekvő vegyes (magyar-német-bunyevác) lakosú kis települést, Bácsbokodot, ahol a 16. határvadász zászlóalj utászszázada védett. Ekkor már a zászlóalj parancsnoksága a minél sietősebb visszavonulás terveit kívánta megvalósítani. Bezdánnál akartak átkelni a Dunántúl felé. Október 20-án délelőtt tíz órakor a bácsbokodi templom tornyából szovjet lovas járőrt észleltek. Egy üteg a település leventepályájáról tüzelt rájuk, mire szovjet aknatűz érkezett válaszul. Néhány órára megtorpant az orosz előnyomulás, de az üteget is visszavonták Bajára. Az utászszázad parancsnoka a visszavonulás mellett döntött. Ám máig tisztázatlan körülmények között a község keleti határában mégis ottmaradt az utászszázad egy utóvéd szakasza. Ők, ellenben bajtársaikkal, vállalták a küzdelmet a szovjettel. A déli órákban a Bácsalmás irányából előretörő szovjet harcfelderítő járőr a Mátételke-Bácsalmás útkereszteződéstől keletre a 2. tanyánál vette fel velük a harcot. A helyiek hatalmas fegyverropogásra emlékeznek, de a "csatának" szemtanúja nem volt. A félelmetes "pergőtűzben" a kis ellenálló csoport egy része a községen keresztül elmenekült. Az útkereszteződésnél hagyott "maradék" utóvédszakasz – talán egy ember kivételével - összes katonája hősi halált halt. Baksa István (1913), Békés Ferenc (1915), Bérczes József (?), Hlozsán Sándor (1920), Irema László (1922), Kiss Imre (1914), Leitovitz Gyula (1912), Smatana László (1922), Stöcker Ernő (?), Szakos Béla (1911), Szijjártó Gyula (1914), Takács János (1907), Ujj János (1911); 2 fő neve ismeretlen. Ugyanezen a napon az esti órákban bújt elő egy Szalma Ferenc nevű topolyai születésű honvéd, akit viszont másnap a "felszabadítók" elfogtak, további sorsa ismeretlen, bizonytalan. A halott katonákat október 22-én a bácsbokodi római katolikus temetőben hantolták el a helybeli lakosok: Pataki András, Hárs István, Petres József, Marcsinkó József. A község határában elesett honvédek két sírban nyugszanak, a feliratok név nélküli hősökként említik őket. (A név szerint ismert katonák közül 5 fő még mindig nem szerepel a központi katonai nyilvántartóban.) A határvadász egység hamarosan megszűnt, mivel közülük november 29-én, Szekszárdnál közel 1000 fő hadifogságba esett. (A katonai nyilvántartás szerint itt és ekkor tűnt el hivatalosan, a már említett Szalma Ferenc is!) Bácsbokod polgári lakosainak élete is megnehezült. Október-novemberben többek is áldozatul estek (lelövés, kivégzés, erőszak stb.) a szovjet katonai megszállásnak. Nem beszélve a német ajkú lakosságról, akiket Málenkij robotra hurcoltak el. Az október 20-i hősies ellenállás helyszínét több éve útszéli kereszt jelöli Bácsbokod határában, amit Ispánovity József és felesége állított (valószínűleg ezt a keresztet lehet látni a Google térképen is, ha Baja felől közelítjük meg Bácsbokodot). Minden évfordulón virágokkal emlékeznek rájuk. "Halott az, akit elfelejtenek. Mi nem felejtjük őket soha." Forrás: Döme Ottó - Az 1000 éves Bácsbokod története. Bácsbokod Község Önkormányzata, Bácsbokod, 1998. Ungváry Krisztián - A magyar honvédség a második világháborúban, Osiris Kiadó, Budapest, 2004.
  7. A Tisza hős védői Míg a fő szovjet erők északi irányban kísérelték meg a támadást, néhány lövészhadosztály Tiszafüredtől délre több hídfőt is alkotott a Tiszán. Tiszától keletre viszont egy maroknyi ejtőernyős csoport tartott megszállva nyolc napon keresztül egy hídfőállást és ezzel komoly szovjet erőket kötött le. Szentes magasságáig a magyar csapatok az összes szovjet átkelési kísérletet felszámolták: itt került sor a háború talán utolsó lovasrohamára is. A Nádasdy huszárezred egyik osztálya Monspart Gábor őrnagy parancsnoksága alatt lovasrohammal foglalta vissza az ezrednyi erővel megszállt Alpár községet és egyetlen saját halott árán jelentős hadizsákmányt is ejtettek. Komoly veszteségeket szenvedett a szovjetek oldalán harcoló 4. román hadtest is, mely Szolnoktól délre kénytelen volt kiüríteni tiszai hídfőjét a 20. gyaloghadosztály heves ellentámadásai miatt. A román katonák közt kitört pánikot a szovjet tüzérség zárótüze hallgattatta el: ennek következtében sok csalódott román katona inkább a hadifogságot választotta. Forrás: roncskutatas.hu (a post írója egy ma már nem működő linket is megosztott)
  8. Váradi zászlós és emberei "...azt a parancsot kapta Váradi zászlós, hogy az Arad külterületéhez tartozó Gáj repülőteret vegye birtokba és tisztítsa meg az ellenségtől. Mivel a reptér előtt egy kukoricatábla volt, annak takarásában törtek előre, majd onnan kijutva tűz alá vették a meglepett 8,8 cm-es légvédelmi ágyúk kezelő legénységét. Kb. 20 percnyi kemény, véres harc után bejutva a földi célokra irányított ágyúk közé, elfoglalták a repteret, s az egyik hangárból kiszabadították a légvédelmi ágyúk német kezelőit." Az eset 1944. szeptember 13-án történt. Forrás: Babucs Zoltán - Jászsági honvédek a II. világháborúban, I. kötet
  9. Fürst Mátyás tizedes Fürst Mátyás tizedes, az 1944 októberi tordai ütközetben páncélököllel 3 szovjet harckocsit lőtt ki, később rajával egy szovjet páncélos dandártábornokot is foglyul ejtett. Forrás: roncskutatas.hu (a post írója egy ma már nem működő, Magyar Elektronikus Könyvtár linket is megosztott)
  10. Azt már mások megtették, én csak egy helyre gyűjtöm őket, mert mint minden II.Világháborús magyar vonatkozású dologban 33 különböző helyről kell az embernek információkat, morzsákat szereznie, én meg azt már kifejezetten utálom. Természetesen bárki más is ide írhatja azokat amikről olvasott, hallott, ez nem az én exkluzív topicom.
  11. vitéz Sebő Ödön főhadnagy 1944. szeptember 23-án a szovjet hadsereg, az átállt román haderővel két helyen is átlépte a magyar határt. A magyar 2. hadsereg rövid, elkeseredett csatákban vereséget szenvedett. Ugyanakkor azonban a Csíki-havasokban, a Gyimesi-szorosban és környékén még tartotta magát és védte az ősi határt a 32. hegyi határvadász zászlóaljhoz tartozó harccsoport, Sebő Ödön főhadnagy parancsnoksága alatt. Hősiesen és olyan sikeresen harcolt, hogy a szovjet parancsnokság nagy erőket sejtett Gyimesbükk környékén. Az ezeréves határnak ezt a szakaszát Sebő Ödön mihályszállási és gyimesbükki őrse próbálta megvédeni a rázúduló, aránytalanul nagyméretű szovjet túlerővel szemben - 2 hadsereg és 1 lovashadosztály. A gyimesi harcok három hétig tartottak. A Keleti-Kárpátok átjáróiban már mindenhol betörtek a szovjet csapatok, de Gyimes még mindig tartotta magát. A Gyimesi-szorosból való kitörés után Sebő Ödön a 22. gyalog tábori pótezred zászlóaljának parancsnokaként a rábízott katonákat továbbvezette a Székelyföldön, Felvidéken, Csehországon át Németországig, állandó harcban, „halálra ítélt zászlóaljként". Forrás: Sebő Ödön - A halálra ítélt zászlóalj, Gyimesi-szoros 1944
  12. Pisky Zoltán ezredes Pisky Zoltán ezredes, mint a 24. székely határvadász zászlóalj parancsnoka, a tordai temetőben, szűkebb törzsével az oroszok gyűrűjébe került. Kézigránáttal törtek ki, Pisky ezredes az élen harcolva nyitott rést. Bátorságát csak fokozza, hogy utolsónak hagyta el a temetőt a kitörés során. Marosvásárhelyen haslövést kapott, de felépülése után szolgálatra jelentkezett. A háború utolsó szakaszában eltűntnek nyilvánítják, valószínűleg szovjet páncélosokkal vívott egyenlőtlen harcban lelt hősi halált. Forrás: roncskutatas.hu
  13. Ismeretlen érsekújvári magyar katona "Sajnos a neve nem maradt fenn az utókornak annak a magyar katonának, akiről e rövid történetet írom. Barátom családi fényképalbumában volt egy kép, melyen a nagypapája volt a szakaszával. Akkor mutatott egy katonára, mely a többinél egy fejjel magasabb volt, hatalmas termetével kirítt a csoportból. A keleti fronton esett el, egy sündisznó állásban. Úgy találtak rá, hogy a kezében még mindig szorította a gyalogsági ásóját, s közvetlen körülötte 13 szovjet katona holttestét számolták össze, akiket lőszere elfogyása után csapdosott agyon. Annyit tudott Róla csak még, hogy Érsekújvárra való volt. Béke poraira..." Forrás: roncskutatas.hu
  14. OKH (Oberkommando des Heeres) dícséret a m. kir. 1. lovashadosztályról 1944, szeptember 14-én, a (német) Haderők Legfelsőbb Parancsnoksága jelentésében kihirdette: "A Varsótól észak-keletre folyt heves csatákban, a m.kir. 1. lovashadosztály Ibrányi altábornagy parancsnoksága alatt különlegesen kitüntette magát szívós ellenállásával és bátor ellenlökéseivel." Forrás: Janusz Piekalkiewicz - The Cavalry of World War Two
  15. Jónás ezredes "Egy német páncélos tüzérezred parancsnoka egy magyar hadsereg tüzér parancsnokához 1945.évi január hó 10-én az alábbi jelentéseit terjesztette fel: 1., Jónás ezredes a Székesfehérvár körüli harcok óta mint az ezrednek alárendelt magyar egységek tüzér parancsnoka tartózkodik az ezrednél. Reábízott kötelékek körüli fáradhatatlan gondoskodása mellett állandó harckészség és harci kedvvel, alárendelt ütegeinek nemcsak mintaszerű ellátásáról, hanem egyenesen kiváló harcászati alkalmazásukról is teljes erejéből gondoskodott. Jónás ezredes ezenfelül személyes magatartásával, mintaszerű, rámenős vállalkozó készségével csapatát harcos kedvének és harci erkölcsének legmagasabb fokra való emelkedésére ösztönözte. Így elsősorban az Ő érdeme, hogy a magyar tüzérosztály ütegei a Székesfehérvártól délre 1944. évi december hó 20-án lefolyt kemény harcokban tüzelő állásaikban a végsőkig kitartottak és közvetlen tüzükkel az ellenségnek súlyos, véres veszteségeket okoztak. Jónás ezredes maga is a tüzelő állásban tartózkodott, amikor az ellenség erős tüzérségi támogatás mellett tömött sorokban támadott. Mintaszerű nyugalmával és hidegvérével úgy tisztjeit, mint legénységét a legmagasabb harckészségre ösztönözte úgy, hogy azok magas veszteségeik dacára – ezen a napon egyetlen üteg tüzelőállásában 4 tiszt és 35 fő legénység esett el – kitartottak helyeiken és az ellenség rohamával szemben az utolsó pillanatig helytálltak. Jónás ezredes a Székesfehérvár körüli harcok rákövetkező kemény csatanapjain is ismételten kitűnt vitézségével és félelmet nem ismerő magatartásával. Jelentem, hogy a magyar ködvető osztály az ezrednek való alárendelése óta (1944.XII.24.) a harcban kiválóan bevált, különösen kiemelkedik parancsnokának, Havor őrnagynak az átlagon messze túlemelkedő harci készsége, kitűnő katonás beállítottsága és magatartása." Vogl s.k. ezredes és ezredparancsnok Forrás: Magyar Honvédségi Rendeletek, 13. szám, 1945.
  16. Maár Gyula őrnagy és a 12/III. zászlóalj "A cigándi Tisza védelmi vonalat zászlóaljunk számára általában 4 km szélességben utalták ki. A védőállások a part menti házakban voltak kialakítva, így műszakilag is erősebbek voltak. A megszálló legénység helyzete is jobbnak tűnt, mint az előző hónapokban. Az első vonal elé fektetett tüzérségi és gyalogsági zárótűz vonala hatásos volt. Ezen a területen közel egy hónapig védtünk. Ellenséges vállalkozások még a part szegélyét sem tudták megközelíteni. Veszteségünk az előzőekhez képest lényegesen kisebb volt. [...] A tőlünk jobbra lévő alakulatnál november 20-án nagyobb szovjet és román erők Tímárnál átkeltek a folyón. Az erősen fedett, bokros partszakaszon egy 3-4 km széles sávban beásták magukat. Mivel a német felső vezetés a Tisza vonalát tartani akarta, az átkelt ellenség visszavetését rendelte el. Ehhez Kenézlő területén nagyobb, 10-12 üteg erejű tüzércsoportot vont össze. Ennek tüzét a nyíregyházi 78. tüzérosztály parancsnoka, Mogyoróssy László alezredes vezette, míg a lőelemeket dr. Bernáth Zoltán tartalékos tüzér hadnagy, bemérőtiszt állapította meg. Az ellenséges tüzérség sem tétlenkedett. Pokoli tűzharc kezdődött. [...] A támadást a 12/III. zászlóalj hajtotta végre Maár Gyula őrnagy vezetésével. Felzárkózva a tüzérségi tűzre egy lendületes, elsöprő támadással visszavetette az ellenséget - mely többszörös túlerőben volt - a Tisza túlsó partjára. A megmaradt részeket foglyul ejtették. A felső vezetés a kimagasló haditettéért a zászlóaljnak a sisakon viselhető tölgyfalomb megkülönböztető jelzést adományozta. A hadseregen belül elsőként. Sajnos, ennek a kitüntetésnek nagy ára volt, közel 30%-os veszteséget szenvedtek." Tölgy (nyáron) vagy fenyőág (télen) tábori jelvényt csak ünnepélyes alkalmakkor tűztek fel a sisakokra. Léteztek drótból és impregnált papírból készült tölgyfalombok is. Ezen jelvények ideiglenes rögzítését egyszerű dróthurokkal oldották meg, vagy csak egyszerűen a szellőző karikába illesztették bele. A tölgy vagy fenyőágat a sisak bal oldalán helyezték el. Az, hogy egy alakulat ennek a jelvénynek az állandó viselésére volt jogosult óriási kitüntetésnek minősült alosztály szinten. Forrás: Bene János - Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban Idézet: Huszár László őrnagy
  17. Reök Attila és Szaller századosok Az alábbi történet az 1.lovashadosztály nagyon nehéz harcai egyikéről szól, ahol a lengyelországi Kleck mellett, a német Harteneck lovashadtest részeként, a nagy szovjet offenzíva 1944. július 4-én úgy tört rájuk, hogy körülzárta a hadosztályt, de az alább leírt hőstettek miatt sikerült a hadosztályt kimenteni a gyűrűből. "A Cepra hídjának közelében a dombtetőn álltam. Ekkor ért oda élével az északkelet felől visszaérkező gépkocsizó utászszázad, észak felől jövet pedig Reök százados nehéz harckocsi százada. Parancsnokaik éppen jelentkeztek. Ebben a pillanatban a tőlünk néhány száz méterre északkelet felé eső dombvonulat peremén több ellenséges harckocsi jelent meg és kezdett tüzelni minden mutatkozó célra: reánk, az utászokra, a Cepra menti felvételi állás csapataira, sőt a domb felett átcsúszó tüzérségi lövedékek a mögöttünk elterülő lapályon álló lovas és vezeték ló csoportok között robbantak, kavarodást okozva soraikban. Elérkezett a nap legválságosabb pillanata. Sok gondolkodásra nem volt idő. Intézkedéseim nagyon rövidek voltak: 1. Reök századosnak a nehézharckocsiszázad parancsnokának személyesen: "Támadás! Irány az ellenség! A dombtetőn állj!" 2. Szaller századosnak a gépkocsizó utászszázad parancsnokának szintén személyesen: "Gépkocsiról! A harckocsi századot követve fel a dombra! Ott páncél védelem!" 3. Szabadhegy alezredesnek - ki a mögöttünk elterülő lapályon osztályának kötelékeit rendezte, - motorkerékpáros hírvivővel: "A 4/II. huszárosztály lóra! Visszavonulás ügetésben le délre a műútig! Ott Matuskovich őrnagytól kap további parancsot!" 4. Matuskovich őrnagynak személyesen: "Motorkerékpáron le a műútig! A hídnál feltartóztatni a visszavonuló kötelékeket és tovább irányítani a műúton nyugat felé Sinjavka területére. Az elsőül beérkező század biztosít kelet és dél felé! Felderítést kirendelni a mű-út mindkét oldalára! Makay ezredest itt bevárom, azután jövök le a műútra. Ha a Ceprá-n innen ellenség volna, áttörünk rajta!" Még nem is végeztem Matuskovich őrnaggyal, már is dübörögtek Reök százados harckocsijai fel a dombra, nyomukban az utászok páncélöklökkel. Néhány páncéltörő ágyú gyorstüzet zúdított az ellenséges harckocsikra, melyek nyomban visszahúzódtak a fedező peremvonal mögé. Harckocsijaink nem álltak meg a dombtetőn, hanem heves tüzelés közepette nyomon követték a menekülő ellenséget, több harckocsit kilőttek és visszaverték az ellenséges páncélos élt követő, gyalogságtól kísért erősebb páncélos egységet is. Az ellenség két harckocsinkat kilőtte és a századparancsnoki harckocsi nyitott páncél-tornyában álló Reök százados súlyosan megsebesült, fél karját vesztette. Ma is feldobog a szívem, ha visszagondolok vitéz Reök százados páncélosaira és Szaller százados utászaira. Felejthetetlenül előttem áll hősies rohamuknak képe. Nem tudták, hogy milyen erős az ellenség, nem tudták mi vár rájuk a dombvonulaton túl, de habozás nélkül villámgyorsan rontottak a szovjet páncélosokra, hogy megmentsék a helyzetet. És megmentették!" Klecknél a lovashadosztály harckocsi-zászlóalja szinte teljes harckocsiállományát elvesztette az egyenlőtlen küzdelemben. Ugyanitt súlyos veszteségeket szenvedett a 3. és a 4. huszárezred is. Az 1. lovas-tüzérosztály valamennyi lövege megsemmisült. A bekerítésbe a hadosztály részei közül nem került be a 2. huszárezred, a 15. kerékpáros zászlóalj. és a 3. gépvontatású tüzér osztály, amelyek német alárendeltségben harcoltak az említett időpontban. Forrás: az 1. lovashadosztály egyik hadinaplója Idézet: Schell Zoltán ezredes, a m. kir. 1. lovashadosztály volt parancsnoka
  18. Tersztyánszky főhadnagy "Kisvelence, 1944.XII.11. Első lépcső Tersztyánszky fhdgy. parancsnoksága alatt a 3. század és Marcsa hdgy. 6 rohamlövege.(Marcsa hadnagy XII.9-én csatlakozott a huszárezred 1. osztályához 6 német mintájú rohamlöveggel, 3 db Nimród mintájú felderítő páncélgépkocsival és 1-1 Turán és Toldi mintájú könnyű harckocsival.Előzőleg az 1. páncélos hadosztálynál szolgált.)Támadási cél az előző napi védelmi vonal. Második lépcső Széchenyi fhdgy. parancsnoksága alatt az 1. század.Ez, mihelyt az első lépcső Kisvelence első házsorát eléri, előnyomul, és a házak közt esetleg még védekező oroszokat onnan kifüstöli, majd a felvételi állást az előző napi vonalban újból birtokba veszi. A támadás megindulása után, az első lépcső nagy lendülettel nyert tért, ami elől az oroszok az éj folyamán hevenyészve ásott gödreiket elhagyva, a házakban kerestek menedéket. A második lépcső kisebb küzdő csoportokra bontva követte az elsőt, mindegyik küzdőcsoport megkapta a maga házait, amelyeket el kellett foglalni. Mikor Tersztyánszky Kisvelence délen elérte az 1. század előző napi állásait és tapasztalta, hogy az üres, tehát előtte nincs már ellenség, egy igen merész elhatározással,- Marcsa hdgy.-al egyetértésben - felült embereivel a rohamlövegekre, és - képességük legnagyobb gyorsaságával - rátört a Gróf tanya elött készenlétbe helyezett ellenséges zászlóaljra. Mikor a 2. század állásai előtt elhaladtak, Kováts Károly hdgy., Nyerges és Jankovits zászlósok egypár emberükkel, öntevékenyen csatlakozott hozzájuk. Hogy a harc miként zajlott le, pontosan nem tudom. A napló csak annyit jegyzett: "Gróf és György tanyák térségébe törtek, hol egy orosz zászlóaljat teljesen megsemmisítettek." A tény az, hogy az oroszok a tüzet csak későn és kis hatással nyitották meg és így a páncélosok betörésével azonnal kézitusa keletkezett. Az oroszok egy része, köztük egy tiszt is, rögtön megadta magát, letépve rendfokozatát. A többi, - a hevenyészett lövészgödrökből futni kezdett. Ezek között Tersztyánszky fegyverei példátlan pusztítást végeztek. Az ellenséges tűz azért mégis okozott nálunk is több sebesülést, - nagy kárunkra, - ezek között volt Kováts Károly hdgy. és Nyerges zászlós is. 10 h körül érkezett vissza Tersztyánszky fhdgy. Támadását mindössze 51 fővel indította, és ebből 13-an sebesülten tértek vissza. Bekísért 1 tiszti és 54 fő legénységi foglyot. Zsákmányolt 2 páncéltörő nehézpuskát, sok golyószórót, géppisztolyt, puskát, amennyit az emberek és rohamlövegek magukkal tudtak hozni..." Forrás: Az I. Huszárhadosztály a második Világháborúban - Harctéri naplók, visszaemlékezések 1944-1945. Veress D. Csaba - Magyarország hadikrónikája II. kötet, Idézet: Tomka Emil, a m. kir. "Árpád fejedelem" 2. huszárezred I.osztályának parancsnokától
  19. Mérei Sándor főhadnagy "A fennmaradt dokumentumok alapján az egyik legeredményesebb magyar 7,5 cm-es 40.M páncéltörő löveggel (német 7.5 cm PaK 40) harcoló parancsnok Mérei Sándor főhadnagy volt, a 12. tartalékhadosztály nehéz páncéltörő ágyús századának egyik szakaszparancsnoka. 1944 október 13-án reggel 6 órakor Beregböszörményt szovjet géppisztolyos lövészek támadták. A községtől nyugatra a szovjetek öt harckocsival megpróbálták hátulról bekeríteni és megtámadni az ott védő 36/II. honvéd gyalogzászlóaljat. Ekkor Mérei főhadnagy észrevette a fenyegetést, és 7,5 cm-es lövegét a helyszínre vontatva három T-34-es harckocsit kilőtt, s ezzel a szovjeteket visszavonulásra kényszerítette. Négy nappal később a szovjet 4. gárda-lovashadtest hadosztályai egész nap páncélostámogatással rohamozták Derecskét. A településtől nyugatra két szovjet szakasz két páncélossal (egy T-34-es harckocsival és egy - feltehetően SzU-85-ös - önjáró löveggel) megerősítve meg akarta kerülni a német 76. gyaloghadosztály tüzérségének ütegállásait. Mérei főhadnagy észrevette a nehéz terepen mozgó szovjetek szándékát, és 7,5 cm-es lövegét saját kezűleg irányozva mindkét páncélost kilőtte. A szovjet lövészek (valószínűleg gyalog bevetett lovasszakaszok) ezután futva visszavonultak. Ezzel Mérei főhadnagy az alföldi páncéloscsatában összesen öt szovjet páncélost lőtt ki, ezért később megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal." Forrás: Regiment III. évfolyam 2007/2 száma
  20. Vitéz kishindi Hindy Iván vezérezredes a Budapesten maradt magyar királyi honvédség parancsnokaként német főparancsnokság alatt, a honvédség részéről 52 napig irányította Budapest védelmét. A védelem ezernyi hősiessége még nincs megörökítve. A sok közül csak néhány filmkocka: A Rákóczi-út egyik sarkán egy fiatal honvédtiszt egy géppuskával órákon keresztül egyedül tartott fel több század orosz katonát, csak menyasszonya segített neki a gépfegyver állandó hevederezésében és hűtésében. Amikor már a környéken százával feküdtek a halott orosz katonák, a fiatal honvédfőhadnagyot is halálra sebezte egy golyó. Menyasszonya már nem menekülhetett el a nyomban előre törő orosz katonák elől. Gyorsan felrohant a harmadik emelet sarokszobájába, és az ablakból hősi halott vőlegénye mellé vetette le magát. A Böszörményi-úton, a csendőrlaktanya előtt, egy csendőrezredes és két honvédtiszt fia díszbe, Attila-kabátba öltözve, minden kitüntetésükkel a mellükön feküdtek utcakövekből emelt torlasz mögé akkor, amikor már nem lehetett tovább tartani a környéket, és fegyverrel a kezükben addig lőttek a közeledő orosz katonákra, míg mindhárman hősi halált haltak... Forrás: Dr. Málnási Ödön - Magyar mártírok
  21. nemes Zepethneki Töttössy István főhadnagy "1944-ben a 10. honvéd gyalogezred II. zászlóaljának voltam a parancsnoka, ahol abban a kitüntetésben részesültem, hogy Édesapád nemes Zepetneki Töttössy István, akit 1942. év június 18-án avattak fel mint hivatásos hadnagyot (született 1920. november 29-én Szombathelyen) parancsnokságom alatt előbb mint hadnagy, majd 1944. november elsejétöl mint föhadnagy zászlóalj segédtiszti, majd századparancsnoki minőségben. Édesapád rátermett vezetö, kíváló katona, példát mutató hös harcos, a nélkülözéseket és fáradalmakat embereivel együtt elviselő önfeláldozó bajtárs és parancsnok volt, mintaképe a 'Ludovikás' tisztnek, akiket a kommunisták nagyon lenéznek otthon. ... Apádat három ízben terjesztettem fel kitüntetésre: 1944 tavaszán vagy nyár elején a Stanislau 'DK'-i térségben vívott harcok során az ellenség nagyobb és nagyobb erőket bevetve védekezett a magyar és német csapatok támadásai ellen, és amikor az ellenség Tarnovicza-Polna és Bohorodicin vonalon túlerőt vont össze, ez előrehaladásunkat leállította. Miután a felderítés eredményei az ellenséges helyzetet nem tisztázták, csak korlátolt célú támadást lehetett végrehajtani. Erre a feladatra zászlóaljammal együtt önként vállalkoztam. A támadást Töttössy parancsnoksága alatt az 5. század vezette be. Töttössy akkor segédtisztem volt és önként vállalkozott a megsebesült századparancsnok helyett a század vezetésére. Századát az esős idő és az igen sáros terep nehézségei ellenére mintaszerűen vezette amíg erős ellenséges tűzhatás az előnyomulást leállította. Töttössy hadnagy a komoly ellenállást látva azonnal határozott és egy 3 tagból álló rohamjárőrt véve magához (már csak Ploszkina Mihály őrvezető nevére emlékszem), hegyi facsoportokon keresztül közelharccal az ellenség védőállásába tört, amelyen az igen erős ellenséges tűz ellenére is sikerült áthatolnia. Személyes példáját előbb százada, majd a zászlóalj többi küzdői akadályt nem ismerő lendülettel követték. Támadásunk mintegy 2 km. mélységben haladt előre mikoris a jobbra és balra levő zászlóaljak lemaradása miatt azt le kellett állítanom. Töttössy hadnagy támadásával az ellenségnek halottakban és zsákmányban súlyos veszteséget okozott -- 79 hadifoglyot ejtett és 3 rohamlöveget zsákmányolt. Hadosztály parancsnokom Vasváry József vezérőrnagy az arcvonalat járva köszönetét és szerencsekívánatát fejezte ki Töttössynek és kifejezett kívánságára a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjére, a hadiszalagon és kardokkal terjesztettem fel. ... Ez már Magyarországon történt. 1944. október 24.-én parancsot kaptam, hogy a 'Fritz-csoporttal' (10/II. zlj., 2 ta. tü. üteg és 1 német Sturm-Geschützkompanie) ingajáratban azonnal vonuljak Kisvárdára, hol egy német tábornok fog további parancsot adni. Kisvárdától nyugatra egy tanyában vártam a további parancsokat. Itt nemsokára megjelent a német tábornok, aki a helyzet ismertetése után parancsot adott, hogy Dombrádot azonnal vegyem birtokba, mert Dombrád az egyetlen hely ahol a Tiszán az előre elkészített nehéz hadihídanyagot át lehet szállítani. A hídra pedig itt nagy szükség van, mert az Erdélyből kivont maradványait a IV. német páncélos hadtestnek csak itt lehet partot váltani. Kérdésemre kijelentette, hogy Dombrádon 3 napja egy orosz gépkocsizó dandár van, melyet 2 napja 3 német Panzer Spee zászlóalj igyekszik kimozdítani, de eredmény nélkül. A parancsot nyíltan megtagadtam, mondván, hogy öngyilkosság lenne egy nappali támadást ilyen erők ellen végrehajtani. Végül megegyeztünk, hogy Dombrádot legkésőbb október 25.-én reggel 2 óráig birtokba fogom venni. 10 önként jelentkező járőrt összeállítva az est folyamán dombrádi Leventék segítségével begyülekeztünk a faluba. Minden ember MKB. 44-el (Sturmgewehr 44) és 15 kézigránáttal volt felszerelve. Töttössy parancsnoksága alatt a község nyugati felében levő 5 járőr volt. Éjfélkor kézigránátokkal és MKB tűzzel a faluban levő oroszok tökéletes pánikban igyekeztek ki a faluból, legtöbb lövegüket és gépkocsijukat az árokba borítván. Töttössy feladata volt a körzetében levő parancsnokságot elfoglalni és lehetőleg foglyokat ejteni. 11 orosz tisztet fogott el, közöttük egy vezérkari alezredest. Személyes bátorságáért Kormányzói Dicsérő Elismerésre terjesztettem fel. ... A harmadik felterjesztésem Magyarországon a Zemplénagárd körüli utóvéd harcokkal volt kapcsolatban, amikor is egy, az állásainkba betört orosz századot hősies bátorsággal teljesen megsemmisített. Ez már 1944. novemberében történt, amikor is Töttössyt az Újólagos Kormányzói Dicsérő Elismerésre terjesztettem fel, a hadiszallagon a kardokkal. Aláírások: nemes Friedenliebi Fritz Pál, M. Kir. őrnagy, Tóka Gábor, M. Kir. főhadnagy, Györváry József, tartalékos Zászlós". (Személyi levél, Montréal, Kanada, 1980. augusztus 7.) Az idézet a Töttössy nemesi család honlapjáról van, Továbbá ez az első alkalom ahol arról olvasok, hogy magyar katonák StG44-et használtak.
  22. 38.M Toldi könnyű harckocsi A 38.M Toldi könnyű harckocsi egy Második Világháborúban használt, magyar gyártású páncélozott harcjármű. Ez volt Magyarország első, sorozatban gyártott harckocsi típusa, amit a svéd Landsverk L-60 könnyű harckocsi licenciája alapján gyártottak. A német katonák a harckocsit "Papírtanknak" csúfolták a vékony páncélzata miatt. Két típusa ismert, a Toldi I (Toldi A-20) és a Toldi II (Toldi B-20). Története A trianoni békeszerződés szigorú tilalmai miatt Magyarország nem rendelkezett megfelelő háttérrel, hogy harcjárműveket gyártson, az Első Világháborút követő 10-15 évben valamennyi páncélozott jármű, vásárlás útján került az országba, de ezek mind elavultnak számítottak. A magyar hadvezetés 1935 után a hazai fegyvergyártás minél gyorsabb ütemű megteremtésén fáradozott, hogy korszerű, ütőképes hadsereget lehessen fejleszteni, ezt azonban nem lehetett külföldi járművek megvásárlásával elérni. Az 1938-ban meghirdetett Győri Program alapvető célja a páncélos fegyvernem létrehozása volt. Miután Magyarországon a harckocsi fegyvernemet csak az elavultnak számító, gyenge páncélzatú és fegyverzetű olasz Ansaldo kisharckocsik képviselték, a hazai fejlesztésű V-4 közepes páncélost viszont költségesnek tartották felderítő, menetbiztosító és futárösszekötő feladatok végrehajtására, a megoldást a könnyű harckocsik hazai gyártásának megteremtése jelentette, melyet a sikertelen német, olasz és angol vásárlási és tájékozódási kísérletek kudarcai is megerősítettek. 1936. október 25-én a svéd Landsverk-gyár a Honvédelmi Minisztérium, a Vezérkari Főnökség, a Haditechnikai Intézet, valamint a Magyar Királyi Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) képviselői részére bemutató előadást tartott a gyár eladásra szánt harcjárműveiből, ami a magyar hadvezetés részére páratlan lehetőséget jelentett. Az előadáson a svéd L-60 típusú könnyű harckocsi megfelelőnek bizonyult a HM és a vezérkar képviselői által támasztott elképzeléseknek, ezért a MÁVAG költségén katonai szakértő bizottság látogatott Svédországba, hogy működés közben is meggyőződhessenek, hogy a harckocsi megfelel-e az elvárásoknak, a látogatás kedvező eredménnyel zárult. 1937. augusztus 17-én a HM és a vezérkar - miután erre engedélyt kértek a Landsverk-gyártól - egy május óta Ausztriában lévő L-60-as harckocsit is kipróbáltak, hazai körülmények között. A próbán a könnyű harckocsi mellett a hazai gyártású V-4 közepes harckocsi is vizsgázott. Noha páncélvédettség és tűzerő szempontjából az L-60-as elmaradt a nehezebb harckocsitól, a V-4-est terepen történő mozgásban messze megelőzte. Az összehasonlítás során mindkét típus gyártását javasolták a szakértők. 1937. október 21. és november 28. között újabb csapatpróbán vett részt a „kölcsönzött” L-60-as az örkénytábori és hajmáskéri gyakorlópályán, mely során 1751 km-t tett meg hibamentesen, változatos terepen. A motor, az erőátviteli szervek, a futómű és a fékek kifogástalanul működtek, a fegyverzet használhatóságát is jónak értékelte a bizottság. Egyedül a szokatlan kormánykerekes irányítású rendszert kifogásolták. Ugyanis a lánctalpas járműveknél általában szokásos fékkarok helyett az L-60-ast kormánykerékkel irányították. A kormánymű a kormánykerék állásától függő mértékben lassította az elmozdulás irányában lévő lánctalpat, és a járművet a kívánt irányba fordította. A megoldás hátránya az volt, hogy a lánctalpakat nem lehetett teljesen leállítani, így a jármű sarkon nem, csak 8 méteres köríven tudott fordulni. A HM és a HTI a csapatpróbák eredményei alapján az L-60-ast megvásárlásra, rendszeresítésre alkalmasnak találták, ezért 1937 végén a MÁVAG megvásárolta a könnyű harckocsi gyártási jogát és egy módosított toronnyal ellátott mintapéldányt. A módosítás a torony hátsó részét érintette; a kör alaprajzú kupolát hátrafelé egyenes vonalú toldattal látták el, a kezelők kényelmesebb mozgási lehetősége, valamint a később beépítésre kerülő rádiókészülék elhelyezése céljából. A Magyar Királyi Honvédség ezt a módosított tornyú mintapéldányt később H-004 számú forgalmi rendszámmal rendszeresítette. Fejlesztés A megvásárolt mintajármű 1938 elején érkezett Magyarországra, de a sorozatgyártása előtt még két újabb tesztet végeztek el rajta. Egy bemutatót 1938. május 3-án a HM, a VKF és a HTI szakértői részére, ahol döntöttek a könnyű harckocsi rendszerbe állításáról, és egy újabb csapatpróbát a hibák feltárása céljából 1938. június 23. és 28. között Hajmáskéren és Várpalotán, a Veszprém-Zirc-Győr útvonalon pedig menetpróbán vett részt a mintajármű. A csapatpróbán észlelt kisebb hibákat, kijavításra szoruló hiányosságokat jegyzőkönyvbe vették, és a módosítási javaslatokat megtárgyalták Svédországban a Landsverk-gyárral. A megbeszélések során - a kisebb módosítások elvégzése mellett - megállapodás született a torony felső páncéllemezére elhelyezett, megfigyelőprizmákkal ellátott parancsnoki megfigyelőkupoláról is. Azonban két lényeges változtatási kérelmet a nagyarányú átszerkesztés miatt a Landsverk-gyár elutasított. Az egyik a kormánykerékkel történő vezérlés helyetti fékkaros megoldás volt, a másik a torony fékezhetőségének módosítása. A harmadik jelentősebb változtatást, a páncéllemezek hegesztése helyett csavarozási technikával történő összeillesztését illetően, a svéd gyár vezetői meggyőzték a magyar képviselőt az új technika előnyéről, így ez a kérdés, mint a harckocsi legnagyobb előnye, lekerült a változtatási igények listájáról. Fegyverzet kérdésében a HTI szakemberei eleve eltekintettek a svéd fegyverek alkalmazásától, egyrészt mivel a svéd fegyverek nem rendelkeztek hazai gyártású lőszerrel, a géppuska tekintetében pedig gazdaságosabbnak tartották a hazai fejlesztés alkalmazását. Ez a döntés a gyártás során komoly nehézségeket okozott. A beszerelésre szánt, hazai gyártású 20 mm-es 36.M nehézpuska 5 lőszert tartalmazó tárjának töltésére a beszerelés után nem maradt elég hely. Ezt a problémát a tár 4 darabosra történő átszerkesztésével oldották meg. A tűzgyorsaság növelése céljából kísérletek folytak abból a célból is, hogy a páncélosba szerelt nehézpuskát sorozatlövés leadására alkalmas nehézgéppuskával helyettesítsék. A kívánt fegyverből különböző elven működő mintadarabot készített két ismert fegyverkonstruktőr, Király Pál, valamint Gebauer Ferenc. A tervek szerint ezt a fegyvert a Turán harckocsiban is alkalmazták volna, végül azonban nem került sorozatgyártásra, csupán kísérleti példányai maradtak fenn. A géppuskánál azonban komolyabb problémák adódtak. A beszerelésre szánt 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuskának csak 25 darabos táras verziója volt, a fegyver negatív szögtartományban történő használatához azonban nem állt rendelkezésre elegendő hely. A Danuvia-gyár a géppuskák hevederesre való átalakítását csak 1940 őszére vállalta, egy új, 24 darabos tár legyártása viszont többletköltséget és további határidő eltolódást jelentett volna. Végül a 25 darabos tár felett a toronytetőn, a tár méretének megfelelő nagyságú nyílást vágtak, amely fölé csavarokkal rögzíthető kupolát szereltek. A csapatpróbák eredményei alapján a harckocsiba a 38.M R-5 típusú rádiót szerelték. Ez a torony hátsó, magyar kérésre meghosszabbított szekrényébe került. A rádiókészülék hatótávolsága távbeszélő üzemben 2/15 km, távíró üzemmódban pedig 6/30 km volt. A készülék félkör alakú szalagantennáját két ponton rögzítették a torony jobb oldali palástjára, a beszállóajtó mögött és a bukótorony toldalékán. Üzemen kívüli állapotban az antenna a torony tetőpáncéljára szerelt tartóban feküdt, üzemelésre a torony belsejébe szerelt szerkezettel lehetett belülről függőleges helyzetbe állítani. A Landsverk L-60 típusú, módosított kivitelű könnyű harckocsi végül 1938 októberében került rendszeresítésre 38.M könnyű harckocsi (Toldi) néven. Ezután kezdődtek meg a HM és a két gyártó vállalat közötti tárgyalások a gyártás költségeiről. Az előre jelzett rövid határidő miatt a MÁVAG és a Ganz-gyár 125.000 pengős darabonkénti árat tartott megfelelőnek, a minisztérium 100.000-es ajánlatával szemben. Végül 110.000 pengős gyártási árban egyezett meg a két fél, azzal a külön kikötéssel, hogy a gyártó a megrendelésre kerülő 80 darabos sorozatot másfél év alatt átadja a megrendelőnek, de a rövid gyártási idő miatt a járművekhez szükséges motorokat, sebességváltókat, a futómű görgőit, az optikai berendezéseket a megfelelő német és svéd üzemekkel gyártatja le, és adja át a gyártóknak. A megállapodást követően a HM 40-40 darab Toldi harckocsit rendelt a MÁVAG-tól, illetve a Ganz-tól 1939. február 6-án, az eredetivel megegyező kivitelben, figyelőkupolával, a rendszeresített 20 mm-es nehézpuskával, a magyar gyártású Gebauer-géppuskával, valamint rádióval. A megrendelés ütemezése miatt az első sorozat járművei a Toldi I elnevezést kapták. A gyártás során azonban a külföldről megrendelt alkatrészek csak jelentős késéssel érkeztek a gyárakba, az idő közben kitörő Második Világháború miatt pedig a németországi szállítások vontatottan teljesültek. További jelentős határidő-elcsúszást jelentett a már a Honvédségnek adott, elkészült járművek bejáratása során jelentkezett hibák kijavítása. Az első két harckocsit (H-301 és H-302 forgalmi rendszámú) 1940. április 13-án adták át a Központi Átvételi Bizottság (KÁB) alkalmazottainak 38.M Toldi könnyű harckocsi, A-20 megnevezéssel. Toldi harckocsik szerelése A gyártás vontatottan haladt, 1940. szeptemberéig a két gyár alig több mint a megrendelés 50%-át tudta teljesíteni. Az 50 darab átadott járműből 24-et a próbautak során jelentkezett hibák és törések miatt vissza kellett szállítani a gyártókhoz, javítások céljából. Végül az első megrendelt sorozat utolsó járműveit a Ganz-gyár 1941 februárjában, a MÁVAG ezen év márciusában adta át a csapatoknak. A megrendelésben meghatározott határidőhöz képest ez hét hónapos késés volt. Mindezek ellenére még 1940. június 5-én a HM megrendelte a második, 110 darabos sorozatot Toldi II elnevezéssel, 42 darabot a MÁVAG, 68-at a Ganz-gyártól. A második sorozat járművei nem különböztek sokban az első sorozattól. A géppuskákat tárasról hevederesre alakították át, így a toronytetőn lévő kivágást és a rést takaró kupolát megszüntették, valamint szalagantenna helyett botantennát rendszeresítettek a rádióhoz. A KÁB az második szériás járműveket 38.M Toldi könnyű harckocsi, B-20 megnevezéssel vette át. 1941-re az átadott harckocsik meghibásodása jelentősen csökkent. Ennek az volt az oka, hogy 1941-ben Magyarország megvásárolta a Büssing-motor gyártásának a jogát, és a hazai gyártással erősebb, megbízhatóbb motorokkal, torziós rugókkal látták el a készülő páncélosokat. A későbbiekben a Második Világháború harci tapasztalatai rámutattak a harckocsi gyengeségeire, így a gyártást 1942-ben beszüntették, miután Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka jelentette ez év nyarán, hogy a Toldi könnyű harckocsi komoly harc megvívására teljesen alkalmatlan. Méretei és kialakítása A 38.M Toldi könnyű harckocsi 8,5 tonnát nyomott, teljes hosszúsága 4750 mm, szélessége 2140 mm, magassága 2020 mm. A páncélteknő hosszúsága 3650 mm, a legszélesebb pontja 1500 mm, ami az első, fogaskerekes meghajtókerekek közötti függőleges oldalú résznél van. Szemből a páncélteknő négyszög alakú, de meghajtókerekek mögött résznél a teknő oldalfalai már 75°-75°-os szögben dőltek. Ezeken a ferde lemezeken volt oldalanként 4-4 rugó-himbatok, 2-2 lökéscsillapító, 2-2 lengőkar ütköző, 2-2 lánctartógörgő-tartó konzol, hátul a láncfeszítő kerék tengelycsapja, valamint ennek első és hátsó ütközői. A páncélteknő hasa 3°-os szögben lejtett hátrafelé, a végénél egy 60°-ban hátrafelé döntött páncéllemez illeszkedett hozzá. Ennek a lemeznek a felső részén, a középvonaltól jobbra helyezkedett el a kézi indítókar bemeneti nyílása, valamint erre erősítették fel a két fekvő helyzetű kipufogódobot. Szemből egy 45°-os haslemez zárta a teknőt, amelyre 1-1 vonóhorog került. A teknő felső éle magasságában sárvédőket szereltek a futómű feletti részre. Ezekre erősítették elől az egy-egy kisebb méretű, lemezburkolattal, vagy fémráccsal védett lámpát, hátul pedig a kéziszerszámokat és a pótalkatrészeket tároló, csuklópántos fedéllel ellátott, zárható fémládákat. A sárvédő lemezekkel együtt 2140 mm a harckocsi szélessége. A páncélteknőhöz csatlakozott a felépítmény, amelynek oldalfalai 72°-ban befelé dőltek. Ezekre erősítették fel a rendszeresített kéziszerszámokat; bal oldalon a feszítővas és az ásólapát, jobb oldalon a csákány, a sárhányóra rögzítve pedig a kocsiemelő szerszám. Továbbá ezeken az oldalfalakon vannak az egy-egy golyóálló ráccsal fedett, belülről páncélfallal védett szellőzőnyílások, a küzdőtér magasságában. Ezeken a nyílásokon keresztül áramlott ki a fegyverhasználat során keletkezett lőporgáz. Az oldalfalak enyhe törésben illeszkedtek egymáshoz. Elől egy 30°-os ferde homloklemez kapcsolódott a teknő első haslemezéhez. Ez a homloklemez egy 7°-os ferde lemezben folytatódott, majd 70°-ban csatlakozott hozzá a páncéltest frontlemeze. A felső homloklemez közepén került kialakításra egy fényszórónyílás, amit páncélsisakkal vettek körül és elölről golyóálló védőráccsal ellátott fedél zárt le. Ez a fedél a harckocsi belsejéből, az állítható vezetőülésből mozgatható. Ez a nyílás egyúttal a hajtókerekek szellőzését is biztosította. A fényszórónyílás alatt egy csavarokkal zárt, kívülről felnyitható ellenőrző-nyílás volt, a kormány-dörzskapcsoló ellenőrzésére és állítására. Ez alatt volt egy kisméretű, ovális öntvény a homloklemez alján, amin a jármű gyári alvázszáma szerepelt. A kocsi elején beépített hajtóművek és fékek hűtésére a ferde homloklemez jobb oldalán lévő, golyóálló ráccsal védett szellőzőnyílást alakítottak ki. A felépítmény ferde homloklemezéhez kapcsolódtak a vezető fejvéd homloklemezei. Az öt lapból álló kupola felett egy csap körül jobbra elfordítható fedél található, ezen keresztül tudott a vezető ki- és beszállni a harcjárműbe. A vezetőhely kényelmes elfoglalásához azonban a tornyot jobbra kellett forgatni, hogy a nyílás teljes felülete szabaddá váljon. A fejvédő kupola elején és oldalain 6 figyelőnyílás volt, ebből 3 vetítőtükörrel ellátott prizmás kinézőnyílás, 3 pedig szilánkmentes üvegből készült figyelőrés. Ezeket a figyelőréseket a belülről mozgatható, a fejvédőlemez külső oldalaira szerelt figyelőfedéllel védték. A kupola fedele nyitott állapotban egy gömbvasból készült, félkör alakú korláton támaszkodott, ami a ferde páncéllemezre volt szerelve. A páncéltető fedlapján, a torony által nem takart hátsó részen golyóálló ráccsal védett szellőzőnyílás volt, ami a motor hűtésére és a küzdőtérben keletkezett lőporgázok kiszellőztetésére szolgált. A szellőzőrács mögött, az üzemanyagtartály fölött volt egy leszerelhető keresztlemez, amelyen volt két, csuklópánttal zárható fedelű, kör alakú nyílás, ezeken lehetett betölteni a hűtővizet. A keresztlemezhez csatlakozott a motorházfedél, amelyet elől három erős csuklópánttal rögzítettek. Ezen a fedélen volt két kör keresztmetszetű, gombafej-alakú, fedéllel ellátott légszívó nyílás, pontosan a légszűrők fölött. A menetirány szerinti bal oldali légszívó nyílás mellett található a lapkával lefedett üzemanyag beöntő nyílás. A motorházfedél hátrafelé 8°-os szögben dőlt. A motorházfedél mögött, a páncéltest teljes szélességében levegő-kiömlőnyílás volt, ezt golyóálló rácsrudak védték. A páncélteknő 60°-os farlemezéhez csatlakozik a felépítmény 85°-ban megdöntött páncéllemeze, ami nem csatlakozik a felső zárólemezhez, a felül nyitott rész szolgált a motorházból kiáramló meleg levegő távozására. Ezt a nyitott rést az ívben hajlított farlemez takarta. A 360°-ban forgatható torony a páncéltest vízszintes középlemezén helyezkedett el, a küzdőtér felett. A torony két oldalpalástja két, méretükben eltérő, 75°-os dőlésszögű íves páncéllemez, amelyek közül a jobb oldali volt hosszabb. Az oldalfalakhoz hátul két egyenes-vonalú zárólap illeszkedik, amelyek 68°és 109°-ban dőlnek. A toronygyűrű belső átmérője 1280 mm, külső mérete 1375 mm. Teljes hossza 1730 mm, a toldalék bukótoronnyal 1800 mm. A bukótorony a fegyverágyból, valamint a kívülről rászerelt védőpajzsból állt. A torony magassága a parancsnoki figyelőkupolával együtt 710 mm, anélkül 560 mm. A torony oldallemezein kétoldalt, egymással szemben volt egy-egy belülről zárható beszállóajtó, amelyeket három helyzetben lehetett rögzíteni. Teljesen zárt, nyitott, illetve egy középállásban rögzíthető helyzet. Mindkét ajtó rendelkezett egy-egy téglalap alakú, fedéllel zárható figyelőnyílás, amit belülről lehetett nyitni. Ugyanilyen figyelőnyílás volt a torony jobb oldalának elején is. A torony elején helyezkedett el a bukótorony ágyazását szolgáló négyszög alakú toldalék. Ennek a csapágytartóiba illeszkedtek el a bukótorony csapjai, amellyel az függőleges irányban billenthető. Ha a fegyverzet teljesen vízszintesen állt, a bukótoronypajzs 80°-os szögben dőlt. A bukótoronypajzson nyílásokat alakítottak ki a fegyverzet részére, azonban a géppuskalőrés előtt volt egy belülről mozgatható lőrésfedél. Ezt a lőrésfedelet zárva tartották, ha a géppuskát a nehézpuskával párhuzamosítottan akarták alkalmazni, ha azonban attól függetlenül használták, akkor a fedelet kinyitották. 38.M Toldi nyitott vezető kupolával és bukotoronypajzs fedlappal A torony fedlapján helyezkedett el a bal oldalon a távcsöves harckocsi irányzék páncélsüvege, mögötte pedig a légvédelmi géppuska fegyverállvány-tartó hüvelye. A torony jobb oldalon a parancsnoki megfigyelő-kupola helyezkedett el. A kupola oldalfalában 5 üvegprizmás figyelőablak volt, amiket belülről lehetett lezárni a kívülre erősített páncélfedelekkel. Volt további kettő, egymással ellentétes irányba beépített, szilánkmentes üveggel ellátott figyelőnyílás is, amiket hasonló mechanizmussal lehetett lezárni. A kupolának a kupola felső körvonalával megegyező alakú páncélfedele volt, amit csuklópánttal lehetett felnyitni, és kinyitott helyzetben rögzíteni. Nyitott helyzetben a kupolafedél védelmet nyújtott a toronyban álló parancsnoknak a gyalogsági lövedékek ellen. 38.M Toldi légvédelmi géppuska fegyverállványával és a beleillesztett 34/37.AM Gebauer géppuskával A torony belsejében, a bal oldalon helyezkedett el az irányzógép. A berendezés az irányzógép tartó-konzolára került beszerelésbe, így a toronnyal együtt forgott. Ez lényegében két egymástól függetlenül működő, de közös szekrénybe zárt fogaskerék-műből állt, melyek közül az egyik a torony oldalirányú forgatására, a másik a bukótorony függőleges irányú billentésére szolgált. A torony forgatását egy tárcsás kézikerék végezte, ami az irányzógép alsó falán volt beépítve. Két különböző sebességfokozata volt, a sebességet a fogantyús sebesség-áttételváltóval lehetett beállítani. Első állásban a torony gyorsan forgott, azonban a finom beállítást, a célzás pontos irányítását a kar hátsó helyzetbe történő állításával, lassan mozgatva lehetett elérni. A tornyot kézzel is lehetett forgatni, ilyenkor egy másik rögzítő fogantyú használatával az oldalirányzó szerkezet kikapcsolt. A bukótorony billentésére és a fegyverek magassági irányzására az irányzógép-szekrény bal oldalán található, függőleges helyzetű kézikerék szolgált. A parancsnok és a lövész a toronygyűrűhöz rögzített üléstartó konzolon lévő, állítható üléseken foglaltak helyet, amik a toronnyal együtt forogtak. Bal oldali nyitott toronyajtó, a látszik ahogyan a lövész belenéz a harckocsi irányzékba, mellette a harckocsi parancsnoka áll Páncélzat A harckocsi teknője 6 mm vastag fenéklemezzel, 13 mm vastag első haslemezzel és oldalfallal, valamint 7 mm vastag farlemezzel rendelkezett. A páncéltest első ferde homloklemeze, a hozzá kapcsolódó ferde lemez, valamint a páncéltest frontlemeze 13 mm vastagok voltak. A vezető fejvéd homloklemezei szintén 13 mm vastag páncéllapokból készültek. A páncéltető a fenéklemezhez hasonlóan 6 mm vastag. A tornyot minden oldalról 13 mm vastag páncéllemez védi, a tetőlemez 5 mm vastagságú. 38.M Toldi könnyű harckocsi páncélzata és belső tere Fegyverzet A Toldi fő fegyverzete a Solothurn S-18/100 páncéltörő puska licencben gyártott magyarországi változata, a 20 mm-es 36.M nehézpuska volt. A precíz felépítésű, több mint 200 alkatrészből álló fegyver öntöltő rendszerű, rövid csőhátrasiklású, koncentrikus forgóretesszel ellátott, merev reteszelésű típus, valamint csőszájfékkel is rendelkezett, amely csökkentette a hátralökés erejét. A nehézpuska a rátöltés lehetőségének kiküszöbölését biztosító berendezéssel is rendelkezett. Két rendszeresített lőszertípusa a 36.M 20 mm-es repeszgránát (HE, tábori zöld festéssel), valamint a 36.M 20 mm-es páncélgránát (APHE-T, fekete festéssel), amiket 4 darabos tárakban töltöttek be a fegyverbe. A – hüvely nélkül – kb. 0,134 kg súlyú repeszgránát 36/20.M fejgyújtója igen érzékeny volt, egészen kis ellenállású célban is robbant, élő célok ellen 3 méter átmérőjű körben megsemmisítő hatása volt, a lövedékben 6 gr robbanóanyag volt. A 0,148 kg súlyú páncéltörő lövedék 500 méter távolságon 20 mm páncélt ütött át 90 fokos találati szög esetén, ami 60 foknál 16 mm-re csökkent. Finn adatok szerint 100 méteren a fegyver 20 mm páncélt ütött át 60 fokos találati szögnél, más adatok szerint pedig 90 fokos találati szög esetén 35 mm páncélzatot ütött át 300 méteren. Újabb források alapján 100 méteren, 90 fokos találati szögnél 35 mm, 300 méter esetén pedig 27 mm a fegyver páncélátütése. A páncélgránátnál alkalmazott gyújtószerkezet a 36/20.M fenékgyújtó. A lövedékek 762 m/s kezdősebességgel hagyták el a 900 mm hosszúságú fegyvercsövet, a gránátban 1,4 g robbanóanyag volt. A nehézpuska fő erénye a pontossága volt; szórása 500 méter távolságon 25X25 cm, 1000 méter távolságon 100X100 cm volt. Hatásos lőtávolsága, amelyen még a találatnak nagy volt a valószínűsége, kis pontcélokkal szemben 1500 méterig terjedt. A maximális lőtávolság 5500 méter volt. A gyakorlati tűzgyorsaság percenként 22-26 lövés volt, a kezelőszemélyzet gyakorlottságától függően. 20 mm-es 36.M páncélgránát A könnyű harckocsi másodlagos fegyvere a 8x56mmR kaliberű 31.M töltényt használó 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuska volt, 25 darabos tárakkal. A második szériás Toldi II (B-20) harckocsiknál a géppuskák 25 darabos tárát 100 darabos hevederre cserélték. A géppuskát és a nehézpuskát a bukótoronyban lévő fegyverágyba illesztették, amik így a bukótoronnyal együtt -5° és +10° fokban dönthetőek voltak. A géppuskát a nehézpuskától való független használat során – amikor a bukótoronypajzson lévő lőrésfedél nyitva volt – további 10-10°-os szögtartományban lehetett mozgatni függőlegesen és oldalirányban is. A géppuskát ki lehetett szerelni a fegyverágyból és légvédelmi célokra is használni, ilyenkor a harckocsi tetején elhelyezett fegyverállványba illesztették. A harckocsi kiszabott lőszermennyisége 208db 20 mm-es gránát 52 tárban, és 2400 darab 8x56mmR kaliberű 31.M lőszer a 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuskához, 96 tárban. 38.M Toldi harckocsi irányzék Mobilitás A motortér a küzdőtér mögött lett kialakítva. A küzdőtér hátsó lemezének a túloldalán helyezkedett el a motor hűtését ellátó 60 literes víztartály, illetve hűtőtest. Itt kapott helyet a három üzemagyag tartály is (193+26+34 l), amelyek össztartalma 253 liter volt. A Büssing NAG type L8 V36 Tr jelű, négyütemű, 8 hengeres, benzines motor nem a jármű hossztengelyével megegyező irányban, hanem attól 5°-ban jobbra elfordítva foglalt helyet. A motor hátsó részéhez rögzítették a motor és a motortér hűtését szolgáló ventillátorkereket. A motor első részére szerelt tengelykapcsolóhoz csatlakozó kardántengely a küzdőtér jobb oldalán, a padlólemez alatt haladt a sebességváltóműhöz, majd a jármű elején lévő lánchajtó- és kormánymű közvetítésével a meghajtó tengelyre szerelt lánchajtó kerékig. A motor 155 LE teljesítménnyel 2700/perc üzemi fordulatszámon 50 km/h maximális sebesség elérésére volt képes. Az erőgép legnagyobb vonóereje 7800 kp, a jármű hatótávolsága 200 km, a motor fajlagos teljesítménye 18,2 LE/t. Hengerűrtartalma 7913 cm3, a furat/löket arány 107/110 mm, a sűrítési arány 1:5,25. A jármű öt előre sebességfokozattal rendelkezett, ami jó tapadási viszonyok esetén 40°-os lejtőmászó, 0,6 m-es lépcsőmászó és 0,7 m-es gázlóképességet biztosított a harckocsinak. A belső láncon mérve a legkisebb fordulati sugár 4,5 m volt, árokáthidaló képessége 1,75 méter, legnagyobb oldaldőlési szöge pedig 25°. A harckocsi futóművét oldalanként 4-4, 600 mm átmérőjű iker-futógörgő, 1-1, 775 mm átmérőjű, két fogaskoszorúval ellátott, kettős lánchajtó kerékből, 1-1 hátsó, 625 mm átmérőjű láncvezető-láncfeszítő kerékből és 2-2, 200 mm átmérőjű lánctámasztó görgőkből állt. A kettős futókerekek küllős (6 küllő) keréktárcsából és az azokra szegecselt, tömörgumival borított kerékabroncsokból álltak. Oldalanként az 1. és a 3. futókerék lengőkarjához 1-1 rugós lökéscsillapító csatlakozik, a 2. és 4. futógörgő lengőkarjának túlzott felemelkedését egy-egy gumituskóval ellátott ütköző gátolta. A torziós tengelyek megoldása miatt a jobb oldali futógörgők 110 mm-el előbbre voltak a bal oldaliaknál, de a közöttük lévő tengelytávolság mindkét oldalon 790-790 mm maradt. A láncvezető-láncfeszítő kerekek feladata volt a hernyólánc vezetése, valamint a láncfeszesség szabályozása. Ezek a kerekek a páncélteknő hátsó végén, a 28 fogas lánchajtó kerekek pedig a harckocsi elején, a páncélteknő oldalfalára lettek felszerelve. Sem a meghajtókerekek, sem a láncvezető-láncfeszítő kerekek nem érintkeztek a talajjal normális körülmények között, így ezek nem voltak terhelve. Mindkét kerék egy-egy könyökös lengőkartengelyen volt ágyazva. A tömörgumival abroncsozott lánctámasztó görgők feladata volt a hernyólánc felső ágának alátámasztása, ezek golyóscsapágyon futottak. A dupla lánctartó görgők tengelye közepén „U” alakú vájattal biztosították a tengelynél magasabb, 110 mm magasságú láncvezető nyelvek áthaladását. A láncvezető nyelvek biztosították a lánc vezetését a kettős futó- és láncvezető görgőkön. Új lánc esetén a harckocsi lánctalpa 125 darab, 286x65 mm méretű lánctagból állt. A lánckoszorú elől a lánchajtó keréken, hátul a láncvezető keréken volt felfüggesztve. A Toldi könnyű harckocsi fajlagos talajnyomása 0,50 kp/cm2 volt. Harci alkalmazás A magyar harci alakulatok először 1940. április 13-án vették át az elkészült harckocsikat. Az első alakulat amit Toldikkal szereltek fel a 2. gépkocsizó dandár 3. felderítő-zászlóalja volt. Noha a harckocsik már 1940-ben részt vettek az észak-erdélyi bevonuláson, harci körülmények között csak 1941-ben lettek bevetve, Jugoszlávia megtámadásakor. A délvidéki területek visszacsatolása során a Magyar Honvédségnek csupán csekély számú, elavult francia és csehszlovák harckocsikkal kellett szembenéznie, melyek közül az ütőképesebb egységeket a Jugoszláv hadvezetés inkább a német erők ellen vetett be. A harckocsik főleg erődítmények és gyalogság ellen vívtak harcot nyílt terepen, vagy utcai közelharcban. 38.M Toldi a jugoszláviai harcokban 1941 nyarán a Szovjetúnió megtámadása során a magyar Gyorshadtest összesen 102 darab Toldi I és Toldi II harckocsival volt felszerelve. Ezen a hadszíntéren azonban megmutatkoztak a harckocsi hátrányai. A gyenge fegyverzet és páncélzat miatt 1941. szeptember 1-re a Gyorshadtest könnyű harckocsijainak 53%-a harcképtelenné vált, a harctérről való november 6-i kivonásukra pedig a Toldik 80%-a megsemmisült. A könnyű harckocsi jóformán még a szovjet gyalogsági nehézpuskák ellen sem nyújtott megfelelő védelmet, egyenértékű ellenfelet pedig még a középkategóriás szovjet harckocsiknak sem jelentett. 38.M Toldi és egy kilőtt, ikertornyú orosz T-26 1931-es modell Az 1942-ben a frontra kivonuló 2. hadsereg kötelékébe tartozó 1. tábori páncéloshadosztály még század és zászlóalj szinten alkalmazta a Toldi harckocsikat parancsnoki járműként, de 1943-ra és a háború további éveiben - a Turán harckocsik megjelenésével - már csak a 36/40. Nimród páncélos gépágyúval felszerelt egységeknél alkalmazták ilyen módon. Miután harci értéke már nem volt megfelelő, a Toldi könnyű harckocsit futár és felderítési célokra, valamint kiképzési célokra alkalmazták egészen a háború végéig. Főleg az R-5 rádió használatát és harckocsi-műszaki ismeretek elsajátítására használták. Mára egyetlen 38.M Toldi I (A-20) maradt csupán, amit az oroszországi Kubinka Harckocsi Múzeumban állítottak ki. Változatok Toldi I (A-20) – félkör alakú szalagantenna a rádióhoz, a torony tetején kivágás és egy azt takaró kupola a géppuska akadálytalan mozgásának érdekében Toldi II (B-20) – botantenna a rádióhoz, a géppuska 25 darabos tárát 100 darabos hevederre cserélték, a torony tetején a kivágás és az azt takaró kupola megszűnt Toldi eü. 20 – 1944-ben 9 darab harckocsit alakítottak át olyan célból, hogy a frontvonalban kilőtt harckocsik személyzetét kimentse, illetve egészségügyi személyzetet juttasson a frontra. Ez az átalakítás a lőszermennyiség csökkentésében és a jobb oldali torony-bebúvónyílás szélesítésében mutatkozott meg. Az elkészült egészségügyi harckocsikat 1944. márciusában adták át az alakulatoknak. 44.M Buzogányvetős Toldi – kísérleti jellegű változat, valószínűleg egy provizórikus próba. A harckocsi 8°-ban megemelt és kiékelt motorfedlapjára felszerelt 44.M Buzogányvető egy egyszerű kivitelezésű mechanikus rendszerrel lett összekötve a fegyverággyal, aminek függőleges irányban történő mozgatása aktivizálja a fegyver elsütőberendezését. Mivel csupán egyetlen egy fénykép készült erről a prototípusról és adatok sem maradtak fent róla, ez az elképzelés csak a fotó elemzése utáni spekuláció. Annyi azonban bizonyos, hogy a harckocsi épségének megőrzése érdekében a rakétavetőt csak +5° és +25° között lehetett függőlegesen irányozni. A horizontális célzás valószínűleg a jármű irányba fordításával történt. További bizonyítéka annak, hogy csupán egy kényszermegoldásról van szó, hogy a harckocsi tornyát 7°-al balra kellett fordítani, hogy az összekötő mechanizmus semmibe ne akadjon el a torony tetején, így a torony mozdíthatatlanná vált. Toldi I Páncélvadász – kísérleti jellegű, 75 mm-es löveggel felszerelt vadászpáncélos a német Marder II mintájára. 38.M Toldi Típus: könnyű tank Származása: Magyar Királyság Szolgálatban: 1940-1945 Használata: Magyar Királyság Háborúk: Második Világháború Tervező: MÁVAG Tervezve: 1938 Gyártó: MÁVAG, Ganz Ára: 110.000 Pengő Gyártva: 1939-1942 Gyártott mennyiség: 190 Változatai: Toldi I (A-20), Toldi II (B-20) Súlya: 8,5 tonna (személyzet nélkül 8,25 tonna) Hossza: 4750 mm Szélessége: 2140 mm Magassága: 2020 mm (a toronytető felső éléig 1872 mm) Legénység: 3 fő (parancsnok, lövész, vezető) Páncélzat: 5-13 mm Fő fegyverzet: 1 x 20 mm-es 36.M nehézpuska Másodlagos fegyverzet: 1 x 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuska Motor: 8 hengeres Büssing NAG type L8 V36 Tr (155 LE, 115 kW) Fajlagos teljesítmény: 18,2 LE/t Sebességváltómű: 5 előre és 1 hátra Felfüggesztés: torziós rugó Szabad hasmagasság: 350 mm Üzemanyag mennyiség: 253 l Hatótáv: 200 km Sebesség: Úton: 50 km/h
  23. Úgy gondoltam, hogy miután a Dühöngőbe írtam egy ilyennek számító tettet, össze kéne gyűjteni az ilyeneket, mert véleményem szerint kevesen tudunk róla és ha már egy olyan játékkal játszunk, amelyiknek a (fő)témája a II. Világháború, akkor illene megemlékeznünk a hőseinkről is. Ide írjátok le kérlek azoknak az embereknek a nevét és cselekedeteiket, amik hősiesnek számítanak. Kezdem én.   Csizmadia János őrmester   1942. szeptember 9-én, a harmadik uriv-sztorozsevojei hídfőharc során, a Don mentén, a késő délutáni órákban Csizmadia János őrmester, a 30. harckocsiezred elhivatott katonája, a Sztorozsevoje faluban kialakult utcai harcok során egy német gyalogsági egység hátába került, és őket támadó szovjet T-34-est hátulról közvetlen közelről több lövéssel megsemmisített PzKpfw 38(t) típusú harckocsijával. Ez egyike volt azon nagyon ritka eseteknek (összesen kettőről tudunk), amikor a 3,7 cm-es harckocsiágyúkkal sikerült kilőni egy T-34-est. Csizmadia őrmester ezután a harcjárművét elhagyva kézigránátokkal megsemmisített további két szovjet földerődöt és 30 foglyot ejtett. Tettéért megkapta a Magyar Nagy Ezüst Vitézségi érmet.   Forrás: Becze Csaba: "A pokol tornácán..." A magyar királyi 2. honvéd hadsereg hídfőcsatái a Donnál (1942. Július-Szeptember), 2006., 81. oldal   Ehhez még hozzáfűzném, hogy teszteljétek le nyugodtan játékban, hogy milyen kilőni egy Pz. 38 (t)-vel egy T-34-est. Én kipróbáltam.   Oldalról 400 méteres távolságban már lehet sebezni APCR lőszerrel, 100 méterről pedig APCBC lőszerrel is, de a tuti az 50 méter. és akkor is a kerekek között kikandikáló hasi rész alsó pontját kell célozni, mert a lánctalp feletti oldalpáncél még ilyen távolságból sem átlőhető, csak kb. 10 méterről. Hátulról  ugyanezek a távolságok, de ott is sokszor kell rálőni és akkor is csak kigyullad a gép. Ott is vagy a feneke alsó felének egy bizonyos pontját kell célozni, és akkor a kardántengely sérül, vagy fentebb van egy kis lámpának kinéző valami a tetején, ott pedig a motort sebzed közvetlenül. Szemből már 250 méterről is lehet sebezni mindkét lőszerrel (tovább nem tudtam mérni a domborzat miatt), de APCBC lőszerrel a vezető prizmáját kell célozni, ami igen kicsi célpont ekkora távolságból, APCR lőszerrel meg a hasa domborulatát, ahol a lőszer van, de ott is kb. 90 fokos szögben kell érkeznie a lövedéknek. Talán a lövegcső az egyetlen, amit már messziről is tudsz sebezni, de ha azt kilövöd, akkor van egy kis időd közelebb menni. Ha a T-34-nek nincsenek társai.   Szóval baromira nem egyszerű, mert minden egyes lövésnél bizonyos pontokat kell célozni, ha el akarsz érni valamit és akkor is kb. minden 10 lövésből 1-2 betalál. Tehát a játékban is igen közel kell menned egy biztos találathoz, most gondoljatok bele élesben, harci körülmények között. Mindezt figyelembe véve iszonyatosan nagy teljesítmény volt kilőni azt a T-34-est.